Sok oka van annak, hogy miért gyászolunk. Gyászolunk, mert szerettünk. Gyászolunk, mert az életünkben valami jelentőset elvettek tőlünk. Gyászolunk, mert valaki, akihez kötődtünk, elment. Gyászolunk, mert a nem kívánt változások megzavarták életünket. Gyászolunk, mert reményeink, terveink és álmaink nem valósultak meg. És fáj. Mindenféle nehéz és váratlan érzelmet megtapasztalhatunk, a sokktól vagy haragtól a hitetlenségig, a bűntudatig és a mélységes szomorúságig. Minél jelentősebb a veszteség, annál intenzívebb lesz a gyász. Az élet egyik legnagyobb kihívása, ha megbirkózunk a veszteséggel.

Bár vannak általános minták, amelyek a gyászoló emberekre jellemzőek, minden ember tapasztalata egyedi. A kezdeti sokk, hitetlenség, zsibbadás és az „autopilóta” érzése gyakran az, ahogyan a gyász kezdődik, és természetesen fokozódik, amikor a halál hirtelen és váratlan.

A gyász hatással van érzéseinkre, gondolkodásunkra és viselkedésünkre, és károsan hathat egészségünkre és közérzetünkre. Ez normális, természetes és szükséges, hogy gyászoljunk. Még akkor is, ha megpróbáljuk elrejteni, vagy úgy teszünk, mintha jól lennénk, a gyászt nem igazán lehet elkerülni. Az egyetlen gyógyír a gyászra, ha hagyjuk, hogy magunk végezzük el, éljük meg a gyászunkat.

Vannak, akik azt hiszik, hogy az idő meggyógyítja. Valójában ez nem ilyen egyszerű. Maga az idő nem rendelkezik mágikus gyógyító tulajdonságokkal, de lehetővé teszi, hogy hozzászokjunk a történtekhez, és lehetővé teszi, hogy a valóság lassan besüllyedjen. Az idő múlásával a fájdalom nyerssége általában enyhül, miközben két lépést előre lépünk és egyet hátrálunk.

Szokatlan érzések és gondolatok

Néha a gyászoló emberek attól tartanak, hogy megőrülnek. Ennek egyszerűen az az oka, hogy gyászuk olyan intenzív, és alkalmazkodniuk kell a veszteség által okozott sok változáshoz. Ez ijesztő lehet, pánikba ejtő, és kimerítő. Dühösek és sértődöttek lehetnek amiatt, hogy ez megtörtént, és feltehetik a kérdést, hogy „miért?” újra és újra. Nincs velük semmi baj, ha így éreznek. Még haragudhatnak is arra, aki elment – ​​hogy hagyhatta el őket így?

Vannak, akik azt kérdezik „Mikor leszek túl ezen?” Fontos megérteni, hogy nem kell megpróbálnunk túllépni a halálon. Reálisabb, ha megpróbáljuk megtanulni az életünk irányításának módjait e különleges személy nélkül, kedvesnek és türelmesnek lenni magunkkal, olyan embereket és tevékenységeket találni, amelyek támogatnak minket, valamint pozitív módokat az érzéseink kifejezésére.

Gyászoló emberek segítése

A gyászoló emberek segítése nem azt jelenti, hogy mond valamit, amitől vidám lesz. Nem kell tanácsot adni és megoldást találni  a gyászra. Nem kell megtalálja a módját, hogy eltüntesse a gyászukat és nem kell a gondolataikat elterelni, vagy kizökkenteni bármivel az érzéseikbőll. A legtöbb közhelyet, hangzatos mondatokat jobb elkerülni.

Próbálja nem mondani:

– Az idő meggyógyítja. – Erős vagy, túl leszel rajta. – Légy bátor, ne sírj. – Ez része Isten tervének. – Nézd meg, mi az, amiért hálásnak kell lenned. – Most jobb helyen van. – Tudom, mit érzel.

Mondhatná a következőket:

Nagyon sajnálom, tehetek valamit, hogy segítsek?
Nem tudom, mit mondjak, de itt vagyok, hogy segítsek, amiben csak tudok.
Csak egy telefonhívásnyira vagyok, ha kell valami.
Vagy ne mondjon semmit – ha úgy érzi, ölelje meg.

A bánat nem múlik el gyorsan

Fontos, hogy türelmes legyen és figyeljen szeretteire, barátaira. Emlékezzen rájuk különleges napokon, például születésnapokon, karácsonykor, évfordulókon és családi alkalmakkor, amikor még jobban hiányzik a szeretett személyük. Fogadja el, ha nehéz lesz megtenni azokat a dolgokat, amiket korábban, amikor a családjuk teljes volt.

A gyász magányos lehet

Ne becsülje alá, mennyire segítőkész lehet azzal, hogy kapcsolatban marad, és megkérdezi, hogyan boldogul szerette vagy barátja. A Gyász és veszteség – Terápiás kártyák segítségére lesznek a gyász teljes folyamatában.